Ez már a második, az első nem lett szép és nem lett igazán finom, bár így is elfogyott. Most Limarára építettem és ebből a kenyértésztából egy darabka a hűtőben üldögél, belőle lesz a következő vekni öregtésztája. Ez olyan kovász-féleség.

Limara fehér kenyér receptjét alakítgattam, így készült kb fél kiló kenyérlisztből, majdnem három deci vízből, másfél deka élesztőből, egy evőkanál ecetből, két evőkanál olajból és két teáskanál sóból, egy teáskanál cukorból.
Rájöttem, hogy a kenyértészta egészen más, mint a szimpla kelt tészta: olyan masszív, sűrű gömböc lett, ami szépen megállt magában is. Kézzel biztosan nem tudnám ilyen szépre kidagasztani!

Kifejezetten finom, kenyér íze lett, alig morzsálódik és több nap múlva is finom. A bolti lisztkeverékes kenyerek 5 nap után kezdtek el penészedni, de addig egészen puhák voltak. Az első, kevéssé sikerült fehér kenyér ötnaposan melegszendvicsként végezte, de még mindig nem volt száraz.
Egy 75-80 dkg-os kenyér 120-130 ft körül jön ki, ha az alapanyagokat nézem, a kenyérsütőgép fogyasztása pedig elég minimális.
Heti egyszer-kétszer fél óra és megúsztam a boltba szaladgálást!

Ilyen a kenyér bélzete – érdemes kinagyítani a képet!

„Kisokos”, azoknak akik elkezdenék, vagy már egyszer belekeseredtek, de most újra leporolnák a gépüket. Esetleg vennének egyet…

http://emargit.gportal.hu
E. Margit oldalán igazi kis „pékgyűlés” van. A legtöbb géptípushoz van kritika, ajánló, biztos receptek kezdőknek, nagyon sok leírással. Fejtágító az alapanyagokról: lisztek, sikér, aszkorbinsav.

http://limarapeksege.blogspot.com/2008/11/regtszta-tulajdonkppen-vletlennek.html
http://limarapeksege.blogspot.com/2008/11/mondhatom-ez-lett-mindennapi-kenyernk.html
http://limarapeksege.blogspot.com/2010/03/burgonyas-cipo.html
http://limarapeksege.blogspot.com/2009/06/vajas-kifli.html
http://limarapeksege.blogspot.com/2008/12/zsemle.html
És még folytathatnám…Limaránál mindenhez találhatunk receptet, amihez nem, ahhoz, ha megkérik kikísérletezi. Megbízható, pontos receptek és egy roppant segítőkész blogger.

http://www.kifoztuk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=264:megjelent-a-kifztuek-3-kueloenszama&catid=57:frontpage&Itemid=348
A fenti linkről pedig letölthető a Kifőztük 3. különszáma, ahol sok-sok blogger mutatja be részletesen már bevált kenyér és péksütemény receptjeit.

: ) Nagyon rákaptam, kényelmes és finom a házi kenyérsütés, ráadásul annyi lehetőség van benne, hogy csak győznünk kell enni…!