Itt a tavasz és szívem szerint csak díszítgetném a lakást tulipánnal, színes apróságokkal és kedves kis sütiket gyártanék. Ehelyett persze munka, egyetem, hétköznapok, de azért igyekszem a maradék energiámat jól csoportosítani és tavaszi hangulatat teremteni a lakásban is. Ugyanazt a koszorúalapot használtam fel, mint tavaly és ugyanúgy virágcsokrokból maradt anyagokkal, szalagokkal díszítettem.

Nem volt itthon gombostű, ezért a szimpla tűkészletemből használtam néhány darabot. Így kissé kevésbé precíz, de majd korrigálom, ha szert teszek gömbölyű fejű tűkre. :)

Az ajtó színe nem változott tavaly óta, a narancssárgás-barackos árnyalatú, pattogó festékhez és a homályos lépcsőházhoz kellett igazodni, ezért az egyszerűségre törekedtem.

Végre adódott egy szabad hétvégém, amikor nem megyünk sehova. Reggel túlaludtam magam és morcosan ébredtem, mert fogalmam sem volt, hogy mit csináljak: aludni már nem akartam, tanulni a szabad hétvégén talán mégse… és itt megálltam. Kissé pofon ütött a dolog, hogy többségében idáig jutok, ha szabad időről van szó. Egy fél órányi pakolászás után persze már egy hetet el tudtam volna tölteni a félbehagyott ajándékokkal, lakásdekorálással, varrással, tervezgetéssel, olvasással, főzéssel, sütéssel.
Végül dél körül felkaptuk a kutyát, némi szendvicset, teát és kekszet és neki vágtunk a budai hegyeknek – busszal. A megállótól kirándultunk gyalog az erdőben. Chuckot elengedtünk, póráz nélkül vágtatott fel-alá és csak egyszer rohant világgá, de az sem tartott sokáig és kis futással utolértük, visszajött. Bár utána bevallottam Lesinek, hogy abban a kettő percben jobban leizzadtam, mint a hegymenetben…
Beszélgettünk a csöndben és sétáltunk. Sok kutyával, kedves és mosolygós emberrel találkoztunk, nagyon szép időnk volt. Összesen vagy tíz kilométert mentünk, de mikor hazaértünk, ledőltünk néhány órára aludni, mert megtehettük.
A problémáim persze most sem tűntek el, nem lettek kevesebben, de most néhány hétig megint könnyebb lesz mosolyogni és türelmesnek lenni másokkal.