A születésnapi meglepetés része volt, hogy anyunak nem kellett főznie – nem is nagyon jöhett volna a konyhába, mert akkor rögtön lebuktam volna, hogy nem 5 főre gyártom az emeletes tortát. :)
A főételt megálmodtam, aztán buzgón reménykedtem, hogy meg is tudom valósítani… 5 féle zöldségből készült a köret, hogy az öcsémék által kizárólagosan elfogadott vagykrumplivagyrizs megszokáson felülemelkedjünk és anyu kiélhesse egy kicsit a zöldfaló énjét. :)

Hozzávalók:
1 egész pulykamell
15 dkg sajt
15 dkg bacon
só, bors
olaj
40-50 dkg levelestészta

Előző nap egy egész pulykamellet lapjában felszeletelünk és alaposan bedörzsöljük sóval. Másnap a nagy, lapos szeleteket egymás mellé fektetjük, kb.30 cm hosszan. (Fontos, hogy ne legyen nagyobb, mint a rendelkezésre álló edény!) A kisebb pulykamell csíkokat rájuk tesszük, majd sajtot és bacon kockákat halmozunk a közepére. Óvatosan feltekerjük egy rúddá és 8-10 hústű segítségével rögzítjük.

Körbepirítva, sütés előtt

Kevés olajat forrósítunk egy kellően nagy serpenyőben és átemeljük a feltekert húst. Minden oldalát fehéredésig sütjük, majd egy tepsibe tesszük. Egy nagyobb hagymát négy részbe vágunk mellé és két fej fokhagymával megtűzdeljük, megszórjuk borssal és a serpenyőben lévő olajjal meglocsoljuk.
Letakarva, 150 fokon 35-40 percig sütjük, majd kivesszük a sütőből. Leveles tésztát nyújtunk, akkorára, hogy bele tudjuk csomagolni a hústekercset. Ekkor már kihúzhatjuk a hústűket, egyben fog maradni a feltekert hús. Egy kevés leveles tésztát félretehetünk, ebből egyszerű mintákat vágva látványosan díszíthetjük a becsomagolt hús tetejét. 200 fokon 10 percig sütjük, majd tálalhatjuk.