Az utolsó egyetemi napra kissé túlvállaltam magam, elaludtam, jegybeíratás, könyvtár, piac, jegyzetcsere és három egyetemi óra, fél órás szünetekkel, úgy, hogy ne nagyon késsek el sehonnan. Útközben a Vásárcsarnokban vettem magamnak egy csokoládéval bevont minikuglófot reggeli-ebéd-uzsonnának, de szegénykém már elég száraz volt… viszont olyan jól nézett ki a kerek puffancs, hogy úgy gondoltam kellene valami hasonlót sütni. A töltelék az teljes egészében lelépett belőle, kívülről borította be a kakaós-cukros máz… így sem volt rossz.. :)

Hozzávalók:
30 dkg finomliszt
1,5 dkg friss élesztő
1,5-2 dl tej
1 tojás (egy kevésnyit félretéve a lekenéshez)
pici só
2-3 evőkanál cukor
3 evőkanál olaj

Kelt tésztát készítünk: a tejet egy teáskanálnyi cukorral langyosra melegítjük és elkeverjük benne az elmorzsolt élesztőt. Körülbelül 10 perc alatt habos lesz a teteje, felfut. Addig kimérjük a lisztet, hozzáadjuk a cukrot, tojást, sót, majd ha felfutott, akkor az élesztős tejet is. Összedolgozzuk, ha már összeállt egy gombóccá, akkor beleöntjük az olajat is és hólyagos, lágy tésztát dagasztunk-dagasztatunk belőle. 30-40 perc alatt a duplájára kelesztjük, ilyenkor tavasszal-nyáron már nem nagyon kell külön fűteni hozzá, amúgy is elég meleg van a keléshez.

A megkelt tésztát 12 részre vesszük és gömbölyítjük őket. Minden apró tésztacsomót fogunk és körben alá-alácsípjük, aláhajtjuk a szélét, így kifeszül a teteje, formás gombócok lesznek. 10 percig hagyjuk őket pihenni, így megnyúlnak a sikérszálak.

Ez alatt előkészítjük a becsomagolandót, most éppen kakaós cukrot, de lehet akár gyümölcsöt, csokoládét, egyéb tölteléket is. Tenyérnyi nagyságúra nyújtjuk a tésztát és alaposan belecsomagoljuk, gömbölyítjük a süteményeket, majd muffinformába tesszük, egész tojással lekenjük. Hideg sütőbe tesszük, így amíg felmelegedik a sütő tovább kel a tészta. 150 fokon 15-20 percig sütjük.
Nem biztos, hogy lesz ugyanennyi ideje, ha kikerül a sütőből…:) Nekem nagyon ízlett, kárpótolt a száraz kuglófért. :)))