Július elején készült az első idei házifagyi. Legközelebb a tejet is tejszínre cserélem, hogy még krémesebb legyen, de így is elfogyott, finom volt. Fogyasztás előtt fél órával érdemes kivenni a mélyhűtőből, hogy gombócolható legyen.

Hozzávalók 1,5 liter fagyialaphoz:
4 banán (kb. 60 dekányit vettem)
4 dl tej
4 evőkanál cukor (a banán érettségétől függően…ha komolytalan, akkor lehet több is!)
1 teáskanál vaníliaaroma
2 kupak citromlé
3 dl habtejszín

Turmix híján: a banánt félbetörtem, négybe vágtam a darabokat és felszeleteltem, így gyorsan, sok, apró banánkockám lett.
A tej harmadával krémesre keverjük a banánt egy gépi habverővel (ha ez sincs, akkor törjük össze villával, plusz kettő perc), majd hozzáadjuk a többi tejet, cukrot, vaníliát, citromlevet. A habtejszínt felverjük, nem kell túl keményre, szeletelhetőre verni, de legyen tartása. Összekeverjük, egy órára betesszük a hűtőbe, hogy kevesebb dolga legyen a  fagyasztó masinának.
A gép kapacitását tekintve ez két adag, egyszerre csak a massza felével képes dolgozni, a másik addig a hűtőben várt.

Mikor már krém állagú lett, akkor dobozba tettem és fagyasztóba került, ott szilárdult meg igazán, de így már nem lett jégszilánkos. A fagyigépet használtan vettem és sajnos csak eddig bírja szuflával.

A végeredmény egy nem túl tömény, intenzíven banános, picit jégkrémszerű házifagylalt.