Az utóbbi időben sütőzacskót sem használok, Lesi is elkészítette már nekem (mert ilyen jó dolgom van itthon:). Egyelőre úgy tűnik, hogy ez egy pofonegyszerű módja a csirkesütésnek, odaégés, kiszáradás nélkül. Pont annyi munka van vele, ami még egy hajtós nap után is belefér, aztán el lehet terülni egy résznyi sorozattal, amíg megsül. :)

Hozzávalók:
6 alsó csirkecomb vagy 2 egész vagy ízlés szerint :)
1-2 evőkanál só
őrölt bors, pirospaprika, szárított petrezselyem, fokhagymapor, egyéb fűszerek, fűszerkeverék
2-3 evőkanál étolaj
1 dl víz
(3-4 ujjnyi nagyságú sajtrúd)

A csirkecombokat alaposan átmossuk, majd bedörzsöljük sóval. Kiolajozunk egy tepsit, belefektetjük a combokat és ízlés szerint megszórjuk a fűszerekkel. Ha van otthon, egy-két ujjnyi vastag sajtrudat a bőre alá nyomhatunk, a szélén megtűzve, hogy az olvadó sajt többé-kevésbé bent maradjon.

Aláöntjük a vizet, majd 30-40 perc alatt 150-175 fokon addig sütjük, amíg kívülről szépen megpirulnak.

Félidőben meg szoktam locsolgatni a szaftjával. Nálunk azért vált be, mert nem szárad ki, de alaposan átsül a csirke és a csont mellett sem marad véres
Erre borzasztó háklis vagyok, képtelen vagyok megenni, ha nem sül át teljesen… Persze fő a következetesség: hurka jöhet bármilyen mennyiségben! :)

Elkészülési idő: 1 óra, munkaidő: 10-15 perc.
(Ugyanebbe a 10-15 percbe belefér egy adag mirelit zöldség kiolvasztása és megfűszerezése, de ha az elején felteszünk egy adag vizet forrni, akkor a rizs is hamar megvan.)