A tavalyi év egyik legnagyobb felismerése az volt, hogy én is utazhatok. Az utazás nem (mindig) luxus, nem kell arra várnom, hogy mikor születik meg az az amerikai nagybácsi, aki majd bőkezűen támogatja tehetséges, ragyogó szépségű, ifjú unokahúgát. Ehm.

Persze vannak olyan élethelyzetek, amik kötöttséggel járnak, ezt le kell szögezni. De sokkal többen megengedhetik maguknak az utazást, mint amennyien elsőre gondolnák.

Nagyon sok múlik az igényeinken. El lehet utazni a szobát, lakást kiadva, egy hátizsákkal, stoppolva, minimális költségvetéssel. Lehet digitális nomádként élni, távmunkára berendezkedve, munka közben bejárva a világot. Ha a pihenés a cél, azt is meg lehet valósítani országon belül és kívül, turisták által kevésbé preferált, csöndes helyen egy kis apartmanban és minden igényt kielégítő hotelszobában is. Ha idővel jobban állunk, mint pénzzel, megszervezhetjük magunknak, fordított esetben pedig szakemberekre bízhatjuk az elintézendőket.

Utazómajom

Az Utazómajom oldal népszerűvé válásával egyre többekben tudatosul, hogy eljutni egy-két napra Rómába, Londonba, Párizsba már nem igényel vagyonokat. Az ötleteik, fotóik felett olyan könnyű elkalandozni… Összegyűjtik a legjobb tippeket, segítenek a szezonon kívüli időpontok megtalálásában és tömegekhez hozzák el az utazás lehetőségét.

Karácsonykor pedig szó szerint tették ugyanezt. Több, mint 10 család nyaralását szervezték meg teljeskörűen, mindenre gondolva, az első lépéstől az utolsóig. Olyanokét, akik évtizedek óta nem jutottak el kikapcsolódni. A közönségre bízott választás elsőre talán nem tűnt annyira jó ötletnek, de az emberek bevonása és aktívvá tétele működött. A közösség összedobta a többletet, hogy ne kelljen a rászoruló családok között választani! Azóta sem álltak le, létrejött a tenni akaró követőkből a Jótékony Majmok csoportja. Az együttműködésben és a hétköznapokban egyaránt reményt adó oldalról van szó, azt hiszem. :)

Backpacker.hu, Vigh Bori

Az ő csapatukon kívül a backpacker.hu írónője, Vigh Bori volt még inspiráló számomra. Gyakorlati tudnivalókat és tippeket kerestem nála, de végül nem azt találtam, hanem megerősítést: megéri bátornak lenni.

Ez a lány elsőre még csak különösebben szimpatikus sem volt, mikor olvastam, hogy azt írja: bárki utazhat, a többi csak kifogás. Azért ez így egy kicsit meredek… Továbbolvasva láttam, hogy képes felülvizsgálni a korábbi kijelentéseit. Bevállalja a jó és rossz döntéseit egyaránt, egy csomó ember előtt. Átalakítja az életét és blogot ír róla, másokat inspirál.

Ott ültem az előadásán a Müsziben, hallgattam, ahogy az átélt kalandjairól és a nőként való utazás veszélyeiről beszél. Arra gondoltam, hogy ugyan nem tökéletes előadó, de természetes és hiteles. Írt egy könyvet. Keményen dolgozik a céljaiért és megteremti a feltételeket a terveihez. Sejthetitek, hogy ezen a ponton már bőven csíptem a lányt és az egész jelenséget, amit Backpacker Bori jelent. Szóval, köszi Bori! :)

Azt hiszem mindig megtérül valahol, ha mersz kockáztatni és a saját életedet élni. A következő, hasonló inspirációt a kontinenst megugró utazáshoz már az olaszországi házigazdám, Ale nyújtotta. ;)

A fentiek után nyeregben voltam! Ha valami, akkor a szervezés nekem tényleg nagyon megy. Kiolvastam az internetet :P és összeraktam az vágyott célpontokhoz tartozó utakat, meg ha már benne voltam, akkor egy pöpec kis tervezési metódust, amivel azt hiszem, Európa környékén egészen jól lehet tervezgetni.

0. Felejtsd el az improvizálást/szokj hozzá az improvizáláshoz utazás közben!

Így egyben. Felejtsd el, hogy az utolsó pillanatban vásárolsz előre felmérhető és tervezhető dolgokat és szokj hozzá, hogy néha át kell alakítani a terveidet :) Mikor Olaszországba utaztam, három órát aludtam és mindössze egy applikáció volt letöltve a telefonomra a városról. Az odaúton találtam ki, hogy hogyan töltsem majd el az időt, de a jegy és a transzferjegy időben megvolt! ;)

1. Utazási szezon

Keresd meg, hogy az álomcélpontodnál mi számít szezonnak a szállásadók és a repülőtársaságok szerint! Nézz utána a jellemző időjárásnak és vizsgáld meg, hogy a szezon előtti utolsó és szezon utáni első héten ki tudsz-e egyezni a körülményekkel. :) Szezonon kívül sokszor feleannyiért tudsz utazni és megszállni, de a szezon közelében még megfelelő lehet az időjárás. Ugyanígy, az utazásod idejének a tervezésekor is először a járatokat nézd át! Lehet, hogy egy 8 napos út olcsóbb lesz, mint egy 7 napos, ha éppen úgy jön ki a fapados légitársaság menetrendje. Légy rugalmas! :)

2. Szállás választása

A legolcsóbb megoldás, ha adódik egy ismerős egy kanapéval. Vagy egy ismerős ismerőse. Meg egy felfújható matrac. Ha egyik sem jön össze, akkor jöhet a Couchsurfing nagyon alapos szűrési feltételek mellett. A sok-sok szétküldött, személyre szabott bemutatkozásra előbb-utóbb csak válaszol valaki – bár könnyen lehet, hogy az utolsó pillanatban fog megjönni a válasz. Ez elég sok rugalmasságot és lazaságot kíván. Én úgy jártam, hogy már úton voltam, csak akkor kaptam meg a szállásadóm válaszát, hogy nála tölthetem a következő estét. :)

utazás-Portugalia-Szava-blogja

Ezeken a lehetőségeken kívül szóba jöhet az Airbnb (amiről pont tegnap olvastam Via remek összefoglalóját), egy hostel, amit a booking.com-on hónapokkal előre lefoglalhatsz. Két vagy több fő esetén már megéri körbenézni az apartmanok között is.

3. Transzfer és helyi közlekedés

Két fontos dolog a transzferrel kapcsolatban:

  • ne felejtkezz el róla, mert meghatározó összeg lehet és
  • elsőként mindig csekkold a tömegközlekedést!

A hirdető, transzfert biztosító cégeknek nem céljuk felhívni a figyelmet arra, hogy a helyi tömegközlekedés segítségével és egy darab metrójeggyel is bejuthatsz a városközpontba. Érdemes megnézni a városi turistakártyákat és a napi, heti bérleteket is. Könnyen lehet, hogy egy helyi háromnapos bérlettel és a megváltott belépőjegyekkel jobban jössz ki, mint a hivatalos turistakártyával, aminek a kedvezményei nem feltétlenül a te terveidhez vannak igazítva.

4. Poggyász

Minimalizáld! :) Inkább vigyél magaddal fél deci mosószert, mint plusz két farmert: nem csak a hellyel fogsz jobban gazdálkodni, de cipelni is kényelmesebb lesz. A korábban már említett Urban:eve bloggerének, Viának van egy remek cikke a kézipoggyász nesszeszerjének összeállításához is, itt ajánlotta a kontaktlencse-tokot, amiért azóta is hálás vagyok. 3-4 nap alatt mégis mennyi arckrémet vagy fogkrémet használsz el? :) Bőven elfér egy kontaktlencse-tartó egyik felében! Ha a csomagodat egy kicsit összébb rántod és a zoknijaidat belerakod a cipődbe :P , sokat spórolhatsz a poggyászdíjon.

5. Kötelező látnivalók

No, nem a bédekker szerintiekre, hanem a szívednek kedvesekre gondolok. Lehet, hogy másnak semmit nem jelent, de a te bakancslistádon ott van egy csöpp kis kávézó, ahol egyszer a kedvenc sorozatod egyik jelenetét forgatták. Írd össze ezeket!

utazás-Milan-Szava-blogja

Egy színdarab vagy múzeum esetén akár több hónapra előre eladhatják a jegyeket és a látogatásodkor már nem biztos, hogy jegyet tudsz váltani, vagy csak sokszoros áron veheted meg a jegyüzérektől. Általában van a hónapnak olyan napja, amikor a múzeumok bizonyos feltételek mellett ingyen látogathatóak. Ha valami nagyon drága helyet tervezel meglátogatni, lehet, hogy érdemes úgy időzíteni az utazás időpontját, hogy annak a jegynek az árát megspórolhasd.

6. Szórópénz

Nem, még csak nem is költő-, hanem szórópénz. Legyen egy összeg elkülönítve arra a tervezéskor, hogy nyugodtan meghívhasd a couchsurfinges szállásadódat egy koktélra, kifizethesd a vacsorát, vagy az éjszaka közepén hívhass egy taxit, ha azt érzed jónak. Pénzszórás, de az egész költségnek csak töredékét jelenti és hahó, a feltöltődés a cél! :)

utazás-nata

7. Biztosítás

Ezt ne hagyd ki, főleg kisebb utazás esetén! (Több hetes-hónapos utaknál nehezebb dió.) Az EU-s társadalombiztosítási kártyát az Ügyfélkapun keresztül online is megigényelheted, de csak az alapellátást fedezi. Európán belül egy hétre 3000 Ft körüli összegből már köthetsz egy olyan biztosítást, ami vonatkozik a csomagodra, a telefonodra, fényképezőgépedre, a kórházba kerülésedre és a hazaszállításodra. Ne legyen rá szükség, de ezen nem éri meg spórolni.

Ha ezeket összeszedted, akkor már fel tudod mérni, hogy optimálisan mikor, mennyiből és hova tudsz utazni. Így egy lépéssel máris közelebb vagy ahhoz, hogy az ágyad melletti poszter helyett az ágyad melletti ablakból nézegesd az álomtájat! :)

Utazni őrült jó és személyiségformáló

Évekig hiába láttam és mondták, magamtól kellett eljutni arra a pontra, hogy vegyek egy hátizsákot és elinduljak. Mert önbizalmat ad. Magabiztossá tesz. Gazdaggá. Utazás közben olyan élményeket szerzel, amiket már soha, senki nem vet el tőled. Az élet nem egy kipárnázott Disney karosszék: idővel a szeretteinket elveszítjük, a szerencse forog, a vagyon jön-megy, az egészségünk elmúlik. De az emlékeink megmaradnak és örökké gazdaggá tesznek minket. Az a naplemente már örökké az enyém! :)

utazás-Lisbon-Szava-blogja